06203285331 info@babajelnyelv.hu
 

Ikrek és a babajelek

Olvassátok el Eszter történetét, aki az ikreivel babajelelt.

Nagy pocakos kismamaként kezdtem az ikrekről olvasgatni, és mindenhol azt láttam, hogy általában későn kezdenek el beszélni.
Ezek után egy ikres anyukától hallottam először a babajelelésről, valamint, hogy mennyire megkönnyítette az életüket. Ekkor már nem volt kérdés, hogy belevágjak-e a babajelelésbe. Mindenhol azt írják, hogy figyeljünk a babáink reakcióira és akkor tudni fogjuk, hogy, mit szeretnének, nos ez igaz, de kettőnél ez nehezebb, főleg hogy nekem az első mindjárt kettő.
Így amikor már babajelek a mindennapjaink részévé váltak és a gyermekeim visszajeleltek, akkor sokkal könnyebb volt megérteni, hogy mit szeretnének. Lassan szinte meg is szűnt az étkezések alatti nyűglődések és hisztizések száma, hiszen mindig tudták mutatni, hogy mit szeretnének enni vagy inni.
Kislányom kezdett el hamarabb visszajelelni, csak úgy szívta magába a jeleket.
Döbbenetes volt látni, ahogy az egyéves kislányom várja, hogy mutassam be neki a képeskönyvből az újabb és újabb szavak jeleit. Este mikor aludtak, akkor kellett a jeleket bifláznom, hogy ne maradjak le és másnapra „felkészült” legyek.

Kiegyensúlyozottabbak lettek a napjaink, jobban értjük egymást.
Szerencsére az egész család ugyanolyan lelkesedéssel ugrott fejest a babajelnyelv világába mint én, így még könnyebben ment. A babajelek használatát nem erőltettem rájuk, játékosan sajátították el. Voltak időszakok, amikor kevesebbet foglalkoztunk a babajeleléssel, mert egyetemre járok, ahol sokat kell tanulnom ráadásul sok beteges időszakunk volt, mégis a számukra legfontosabb és a számomra leghasznosabb szavak jeleit megjegyezték és folyamatosan használják a megfelelő szituációkban. 15 hónaposan kezdtek bölcsődébe járni úgy, hogy még egy szótagot sem beszéltek.
A bölcsődében nagy sajnálatomra nem ismerték a módszert.A gondozók hamarosan azzal fogadtak, hogy az étkezések után sokszor szokták mutatni nekik a „még” jelét.  

Elolvadok, amikor mutatják, hogy szeretnek.
Ez nálunk úgy alakult ki hogy a másik arcán mutatjuk, tehát ha odajön az Ákos hozzám akkor megfogja az arcomat és csavargatja majd megölel!! Ennél nagyobb boldogság nincsen számunkra.
Ezt egymásnak is mutatják. Krisztina egy kórházban töltött estén mutatta először az „inni” jelét, azóta ha éjszakánként szomjasan megébred, akkor csak mutatja, hogy kér inni, majd visszafekszik aludni nyugodtan. Amikor motort látnak azonnal mutatják a „motor” jelét. Motoros társaságban a motorosok ennek örömére a gázkart is jól meghúzzák.


Néhány jel, amit intenzívebben használnak: Állatok és ennivalók jeleit, valamint az enni, inni, kérek még, kaki, büdös, nincs több, apa dolgozik, szeretlek, segíts, kislány, kisfiú, hinta, csúszda, motor, busz, autó, álmos, alszik, hold, csillagok, nap, hajmosás, fésülködés, sapka, cipő,fürdés, fogmosás. Az utóbbit már a kádban jelzik is ha elfelejteném. Egyik nap strandoltunk és bent voltunk a vízben már egy jó ideje, amikor Kriszti mindenáron ki akart menni, folyamatosan kifelé mutatott. Amikor kimentünk, szinte a plédünkig húzott, majd gyorsan leült a plédre, és elkezdte mutatni, hogy kekszet kér!. Ezért volt nyűgös, és ezért mutogatott kifelé, mert tudta, hogy csak KINT tudok adni neki kekszet! Keksz mindig van a táskámban. Ha nem tudott volna jelelni, akkor biztos nagy hiszti lett volna, mire rájövök, hogy a nemrég jól bereggelizett kislányom enne még valamit.20 hónaposan kezdtek el beszélni!  
Sokan gondolják azt, hogy a babajelelő baba nem tanul meg beszélni.


Ezt én babajelelő anyukaként egyenesen cáfolom.
Meggyőződésem, hogy a babajelelés csak segítette a beszédfejlődésüket.
Egyéves koruk óta tudnak kommunikálni velünk és 21 hónaposan már a beszéd is segíti a megértetést számukra. Véleményem szerint a kézügyességük fejlődésében is nagyon sokat segített a módszer. Nagyon fontosnak tartom a babajelelést, mert megnyugtatóan jó érzés, hogy jobban megértem a gyermekeimet.       Meghallgatod vagy megvárod, amíg megtanul beszélni?
Tanulj velem babajelelést, és végig fogom  a kezed a babajelelő utad során az online, otthoni segédlet anyagommal! Klikkelj a számodra megfelelő tanulási lehetőségre!

” A kedvenc jeleink: a még, nincs több, alszik, fürdeni, fogat mosni, enni, inni, segíts, dolgozik, motor, busz és a szeretlek!
Megzabálom őket amikor mutatják hogy szeretnek.
Ez nálunk úgy alakult ki hogy a másik arcán mutatjuk, tehát ha odajön az Ákos hozzám akkor megfogja az arcomat és csavargatja ezzel kifejezve hogy szeret, majd megölel!!
Hát ennél nagyobb boldogság nincsen!!!!! 🙂 Ja és persze egymásnak is mutatják édesek.
A környezetemben anyósom, anyum, apum és a férjem is  csodál amiért babajelelünk  és büszkén szokták mesélni mindenkinek!”
Eszter, Ákos és Krisztina anyukája

 

Ingyenes babajelnyelv előadás

Ingyenes babajelnyelv bemutató előadás

Ingyenes babajelnyelv bemutató előadás

Babajelnyelv tanfolyamok

Babajelnyelv tanfolyamok

5 hetes babajelnyelv tanfolyamok indulnak online, otthoni segédlettel!

Székesfehérvár
Veszprém
Balatonalmádi
Budapest

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share This

Ez a weboldal sütiket használ. Az uniós törvények értelmében, kérem engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Több információ

Az uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik veszélytelen fájlok, melyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításában. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás