Egyéb

kategória

Babajelelés / Szülők mondták 3.

Írta: Fizl Kata

február 10, 2020

További inspiráló történetek babajelelő szülők tollából

Bizony, akár az alvás előtt is meg lehet kívánni egy banánt! Pláne, ha ezt még anya is megérti! Ma megint hasznos volt a babajelelés. Kisfiam a délutáni altatás közben nyűgösködött, mert nem akart aludni, majd egyszer csak mondta hogy BA és mutatta a banán jelét. Hazafele már az ajtóban is mutatta a banán jelét, csak akkor még ‘elengedtem a fülem mellett’.
Úgy gondoltam, kétszer ennyire gyorsan és egymás után nem lehet véletlen, így kimentünk a konyhába és megkínáltam banánnal, aminek a felét vidáman megette, majd visszamentünk a szobába. Azt hittem ez kizökkentette és kezdhetjük újra a kb 20 perces altatási procedúrát, de nem ez történt, mert három percen belül aludt, mint a bunda. Tényleg csak banánt akart. “

Anna, 13 hónapos Dominik anyukája

Rozi és a babajelelés!
Forrás: Babajelnyelv

” Blankám beteg, hörgőhurutja van, így nem igazán eszik. Nagyon örültem, amikor a kedvenc tejszeletét kérte ma tőlem, de csak egyet harapott,  lenyelte majd nyújtotta hogy nem kéri. Kérdeztem tőle hogy , mire miért nem kéri mutatta, hogy fáj neki. Tovább kérdeztem tőle, hogy hol fáj, erre benyúlt a szájába!
Köszönjük! Imádom ahogy jelel!”
Erika, a 14 hónapos Blanka anyukája

Panna babajelel

                  Panna mutatja: Apa, dolgozik
                       Forrás: Babajelnyelv   

“..újabb jeleket használ Rozina. Ráadásul olyan időpontokban, hogy el sem hiszitek.. Pl.ma reggel hajnali négykor babázik.. Ad valamilyen hangot, amire azt gondoltam köhög, rá is kérdeztem köhögsz Rozina? Erre mutatja ( s mondani is próbálja), hogy sír a baba a kezében.. Nem akartam elhinni… 11és fél hónaposan azt játssza, hogy sír a baba és ezt el is tudja mondani! Hihetetlen! Köszönjük Kata!”
Marcsi, a 11.5 hónapos Rozina anyukája

Gondoltam, elújságolom, hogy a minap ismét megmentett a babajelnyelv egy nagyobb sírástól. Esti alváshoz készültünk, de valahogy nem sikerült a megszokott módon elaludnia (cici). Így felvettem, ringattam és susogtam Lizámnak. Erre jött a határozott “nem, bó, bó” na mondom, ez meg mi?! (A szavak első szótagját használja még csak. Na, de a bo, az sok minden. És mi van, ha csak félrehallottam és ba?! Ami szintén legalább 3 dolog…) Nem reagáltam, hát jött az ismételt felszólítás “Bó, bó”, majd éreztem, hogy a vállamon fekvő Maszat “kalimpál” a kezével. Amikor megvilágosodtam, hogy énekelni kell, méghozzá a Bóbitát. 10 perc múlva már az ágyában szuszogott. Köszönjük Fizl Kata! 
Csilla, a 16 hónapos Liza anyukája

A lassan 21 hónapos Tamarám szinte egyáltalán nem használ már babajeleket (helyette egyre gyakrabban mondatokban beszél, történeteket mond el, illetve mondókázik – kb. 20-at tud). Valamelyik nap egyre türelmetlenebbül ismételgette az etetőszékben ülve, hogy “ijja”. Mikor már megunta, hogy nem értem, mit szeretne, kinyújtotta a kisujját (a többi behajlítva volt) és elkezdte rázni maga előtt a kezét. Így már megértettem: “ijja” = “lila”. A lila kanálra volt szüksége (a nála lévő piros valamiért nem volt elég ?).
Ezt a jelet hónapokkal ezelőtt mutattam neki pár alkalommal, azóta nem, mert nem volt már szükség a jelekre. Hogy honnan emlékezett rá?!

Egy átlag babajelelős napunkon Barnus kockákkal játszik és tornyot épít.
Egyszer csak odalép a TV-hez, rámutat. Kérdezem, hogy mit szeretne nézni. Erre Ő a “katica” jelét mutatva adja tudtomra, hogy a Bogyó és Babócát. Aztán jeleli a “torony” szót, ami a Gömbi tornya című epizódot jelenti! Így megy ez minálunk! Babajelek nélkül nem sokra jutottunk volna! Köszönjük, Fizl Kata!

Zsidek Anikó, a 17 hónapos Barnus anyukája

“A 11 hónapos Júliám meglepően korán elkezdett visszajelelni, és a beszédfejlődése is az elvárnak megfelelően alakul. Hét hónapos korában már hat babajelet használt tudatosan a nonverbális kommunikációja mellett: kutya, még, lámpa, tej, szél, jó étvágyat. Most, 11 hónaposan közel 50 szónak a jelét ismeri és használja. Képes tudatosan közölni, ha fáj valamije vagy fél valamitől. Ha éhes, akkor jeleli, hogy enni szeretne vagy inni. Sok állatnak, tárgynak, ételnek ismeri a jelét, és a napirendi eseményeket sokszor előre jelzi, mint az alvást és a fürdést. Olykor azon kapom, hogy a könyveket lapozgatva jeleli a látott képeket, szinte magának mesélni a látottakat, és az egész családot megörvendezteti nap, mint nap a kedves gondolataival, „hozzászólásaival”.
Fizl Kata a 11 hónapos Júlia anyukája

Online Otthoni Segédlet

Az Online Otthoni Segédlettel a kezedet  fogva végigvezetlek a babajelelés izgalmas útján!...

Mikor kezdjétek el a babajelelést?

Mikor érdemes elkezdeni babajelelést? Ha nagyon korán kezded a babajelelést, amikor még nagyon...

Így babajeleltünk mi!

Így babajeleltünk mi Pannimmal! Alábbiakban arról olvashattok, hogy hogyan kezdtünk el ...

A babajelek és a bennrekedt mondanivaló

A bennrekedt mondanivaló Meglátásom szerint a  válaszkész szülővel is előfordulhat, hogy kevésbé...

Babajelelés rövid és hosszú távú előnyei.

A babajelelésnek nincs hátránya! A gyermek és a szülő csak nyer ezzel az egyszerű, ösztönös...

Siket családba született, halló babák korai kommunikációja.

Siket családban jelelő baba Nemrég egy siket apuka mesélte nekem, hogy a halló kislánya egyik...

Apa és a babajelek

 Apák és a babajelek Az apák az elmúlt évtizedekhez viszonyítva egyre jobban bevonódnak a...

A magyar jelnyelv népszerűsítése babajeleléssel!

A magyar jelnyelv népszerűsítése a babajeleken keresztül A babajeleléssel - mellyel a kisbabák...

Eszter és az ikrek babajelelő története

  Ikrek és a babajelek Eszter ikres anyuka,aki ódákat zeng a babajelelésről! Olvassátok el a...

A korai nyelvi fejlesztésről

A korai nyelvi fejlesztésről Fürész-Mayernik Melindával beszélgettünk, a kisgyermekkori idegen...
.

Hasonló bejegyzések

Miért hidd el nekem, amit mondok?

Miért hidd el nekem, amit mondok?

  Miért hidd el nekem, amit mondok?   Közel 10 éves tapasztalattal rendelkezem a babajelelés terén. A saját gyermekeimmel babajeleltünk, valamint több száz család gyermeke kezdett el babajelelni a módszerem mentén Veszprém és Fejér megyében valamint...

Apa és a babajelek

Apa és a babajelek

 Apák és a babajelek Az apák az elmúlt évtizedekhez viszonyítva egyre jobban bevonódnak a gyermekük gondozásba.  Magyarországon többnyire az anyák vannak otthon a GYES alatt, igy az anyának több alkalma van  a nap folyamán az ösztönös válaszkészségével reagálni a...

Online Otthoni Segédlet

Online Otthoni Segédlet

Az Online Otthoni Segédlettel a kezedet  fogva végigvezetlek a babajelelés izgalmas útján! 2015-ben az Online Otthoni Segédletet azért hoztam létre, hogy a Babajelnyelv óráimra járó hallgatóim korlátlanul hozzáférhessenek a Babajelnyelv tanfolyamon elhangzott...

Hogy néz ki a csoportos tanfolyam?

 

A Csoportos Babajelnyelv Oktatás egy 5 hetes, heti 1 órás élő tanfolyam.  Itt közösen tanulhatod meg a babajelnyelv alapjait és módszertanát.

A tanfolyam órái minden héten ugyanabban az időpontban vannak, így könnyű beépíteni a napi- és hetirendbe.

Az órára magaddal hozhatod – sőt, hozd is magaddal! – babádat; nem kell bébiszittert keresned.

Tanulás közben sokat játszunk, éneklünk, mondókázunk és ez a gyerekeket is leköti.

A legtöbben a tanfolyam vége után is tartják a kapcsolatot egymással, akár élőben, akár a zárt, exkluzív Facebook csoportunkban, ahol bármikor megoszthatják egymással tapasztalataikat, történeteiket.

Hogy néz ki az online tanfolyam?

Az Online Babajelnyelv tanfolyam egy interaktív oktatás videochaten vagy Skype-on keresztül, heti egyszer 60 percben 5 héten át. 

A kezedet fogva lépésről-lépésre vezetlek, az alapoktól a haladó szintig oktatóvideókkal, jelvideókkal, videóklippekkel, nyomtatható tanulókártyákkal, segédletekkel,

A Skype órákat rugalmasan tartom, így akár délután, sőt este is tanulhattok. A párodat is bevonhatod, hogy együtt mihamarabb belevessétek magatokat a kisbabátokkal való hatékony jelelésbe.

N

A regisztráció menete:

  1. Az alábbi űrlapot töltsd ki és klikkelj a jelentkezem gombra.
  2. Jelentkezés után emailen tájékoztatlak a regisztrációd sikerességéről. A tanfolyam pontos indulása függ a létszám meglététől (8 Fő), így erről is időben tájékoztatlak.
  3. A tanfolyam indulásának első napján kell kifizetni a díjat.
  4. A hozzáférést az Online Otthoni Segédelthez az első óra után megkapod.
  5. Leletöltheted az ajándék Képes Babalapozgatót. A kiállított számlát az űrlapon megadott emailcímre küldöm.

Mi van az árban?

 

  • Öt  60 perces személyes, csoportos foglalkozás, ahova díjmentesen kísérő is jöhet,
  • 4 db ingyenesen letölthető Babajelnyelv képes babalapozgató melyek címei: „Baba játékai” „Állatok” „Járművek” Ételek”
  • otthon is használható online segédletet, melyet okostelefonon és tableten is elérhetsz (belépés a menüsorban lévő linken)
    • Találsz benne egy 406 szavas ABC szerint rendezett videójelszótárat,
    • 205 darab nyomtatható babajelrajzot,
    • babajelelős videóklipeket és
    • oktatóvideókat, ami segít a leggyakoribb jelek villámgyors visszaidézésében, valamint
  • egy belépőt exkluzív Facebook csoportunkba, ahol megbeszélhetitek tapasztalataitokat a többi babajelelő anyukával és Fizl Kata babajelnyelv oktatóval.

 19 000 Ft

.
N

A regisztráció menete:

  1. Az alábbi űrlapot töltsd ki és klikkelj a jelentkezem gombra
  2.  Jelentkezés után emailen tájékoztatlak a jelentkezésed sikeréről.
  3. A kapott  email tartalmazni fogja az utalási adatokat.
  4. A befizetésed megérkezése után leegyeztetjük az első óránk időpontját.
  5. Az első óránk után elküldöm neked az  Online Babajelnyelv tanfolyami felületéhez a  hozzáférési adatokat, azaz a felhasználónevet és jelszót.
    Leletöltheted az ajándék Képes Babalapozgatót.
  6. A kiállított számlát az űrlapon megadott emailcímre küldöm.

Mi van az árban?

 

  • 5 héten át heti egy alkalommal 60 percen át személyesen, rátok és a gyemeketek érdeklődésére fókuszálva bevezetlek titeket a babajelelés izgalmas világába.
  • 4 db ingyenesen letölthető Babajelnyelv Képes babalapozgató melyek címei: „Baba játékai” „Állatok” „Járművek” Ételek”
  • A tanfolyami felületen hozzáférhetesz a 406 szavas ABC szerint rendezett videójelszótárhoz, mely témaköörnként szűrhető. Pl: Ételek jelei, állatok jelei stb..
  • 205 darab nyomtatható tanulókártya
  • 56 babajelelős videóklipeket
  • egy belépőt exkluzív Facebook csoportba, ahol megbeszélhetitek tapasztalataitokat a többi babajelelő anyukával és Fizl Kata babajelnyelv oktatóval.

 

 

 23 000 Ft

.