Egyéb

kategória

Babajelelő szülők mondták 1.

Írta: Fizl Kata

június 1, 2015

Néhány történet babajelelő szülők tollából

” Volt rá példa, hogy konkrétan a jelelés segített megérteni a 2 éves kisfiamat.. Kockákkal játszottunk a szőnyegén, amikor mondta, hogy “ma”, ami nála elég sok mindent jelenthet, általában a mackóját, de most nem az kellett neki. Tanácstalanságomat látva végül mutatta a markoló jelét, hogy adjam már azt végre oda, hogy a leborult kockákat el tudja hordani.”
Dani Kati, Zsombi anyukája

“Ezen a felhős délelőttön a 10 hónaposommal elindultunk sétálni. A felhő mögül hirtelen előbújt a napocska és a kislányom jelelte a LÁMPA jelét :-)) Persze rögtön mutattam neki a napocska jelét és annyira jó érzés volt, látni, hogy milyen logikusan gondolkodik.
Jó érzés, hogy tudtam reagálni a félreértésre és el tudtam neki magyarázni, hogy mit lát a felhők mögött.
Ha nem babajelelnénk, akkor erre nem derült volna fény.
Vajon milyen édes meglepetések várnak még?”
Zsuzsi, Eliza anyukája

Lili ma ebéd után kért kölesgolyót, és nem a még jelével kért, hiszen előtte nem azt ette. Eszébe jutott, hogy enne kölesgolyót. Teljesen magától mutatta a babajelét. Édi volt.”
Rita, Lili anyukája

 

Kisfiam jeleli a lámpa jelét miközben megy körbe  a lakásban és minden lámpánál mutatja a lámpa jelét.
Sok mindent jelelek neki,de egyenlőre csak az enni,még,csere,fúj a szél,esik az eső,és persze a lámpa amit a kis drága jelelt eddig.
Úgy érzem mintha jobban megértenénk egymást mióta babajelelek vele. Nyugodtabb, nincs annyi hiszti, ellenkezés egy peluscserénél, vagy séta előtti öltözködésnél.
Köszönöm,hogy megtanítasz babajelelni!!!!!!!!”
Enikő, Bulcsú anyukája

“Fürdetés közben a pumpás fürdetőből kezembe nyomtam egy adagot, és a nagyobb kislányomat mosdattam. Láttam, hogy a 11 hónapos kislányom is odanyúl, és Ő is szeretne belőle kapni.
Kértem mossa meg a haját azzal, amit a kezébe nyomott.
Meglepve láttam, hogy teljesíti, ezért újabb dologra kérem.:Most mosd meg a lábad!
Erre kérdőn néz rám, majd a fel a mennyezeti lámpára.
A lámpa jelét közben folyamatosan mutatta, ráadásul még nyomatékosította szóban is (“ampa??”).”
Félreértések már pedig vannak és szerencsére gyorsan tisztázni lehetett.
Eszter, Bibó anyukája

“A kocsiban a mintás labdáját nézegetve mutatott egy jelet. Nagyon meglepődtem, hiszen ezt a jelet nagyon régen mutattam neki és soha nem használta.
A labdáján látott egy katicát  és örömmel jelelte nekem, hogy lát rajta egy katicát.
Az alvás jelét már egy ideje mutatja, de pár napja, amikor elfárad, akkor tudatosan mutatja, hogy vigyem már haza, mert aludni akar!
“Egész nap közvetíti a gondolatait a kis kezeivel. Mindent amit lát vagy gondol már mutatja is.”
“Nagyon  kiegyensúlyozott, amióta megértjük a mondandóját.””
Marika, Beni anyukája

” Kisfiam az egyik babás foglalkozáson odament egy kisbabához és elkezdte egyre hangosabban mondani és mutatni a mackó jelét. senki nem tudta mit mond, de már kiabált, én kérdeztem az ott lévő anyukáktól, hogy van ott valahol egy mackó? Aztán kiderült, hogy volt egy kis mackó az egyik kisbaba pokrócán, azt vette észre és szólni akart. amint meglett, megnyugodott és továbbsétált”
Krisztina
16 hónapos Mikán anyukája

 

“Elképesztő, hogy mit lát meg  egy rajzban, olyan hihetetlen dolgokat lát még!  Mindig hagyom, hogy ő meséljen a könyvekből jelelve, mert fantasztikus mennyire más még a látása! “
Krisztina
16 hónapos Mikán anyukája

Öröm belelátni a gondolataiba, hogy mi tetszik neki, mire kíváncsi Sokszor azon kapom magam, hálás vagyok, amiért babajelelünk, mert enélkül biztos másképp alakult volna jó néhány kellemetlennek induló szitu”
Anita, Kamilla anyukája

Babajelnyelv-fizlkata

Milyen egy babajelnyelv tanfolyam?

A babajelnyelv tanfolyamokat hétköznap délelőttönként szoktam tartani, ahova többnyire anyukák jönnek el a kisbabáikkal, ám nagy örömömre egyre több apuka és nagyszülő és nagyobb testvér is részt vesz a foglalkozásokon.
A babajelnyelv tanfolyam 60 perces, mely 5 héten keresztül heti egy alkalommal, mindig ugyanazon a napon van megtartva.

Egy logopédus véleménye a babajelelésről

A babajelelésről beszélgettünk Bűdi Boglárkával, aki gyógypedagógus, logopédus, pszichopedagógus...

Mikor kezdjétek el a babajelelést?

Mikor érdemes elkezdeni babajelelést? Ha nagyon korán kezded a babajelelést, amikor még nagyon...

Miről babajelel a kisbabád veled?

A kisbabák 8- 9 hónapos korukra már sokkal aktívabban kommunikálnak, hiszen  sok mindent értenek a...

Siket családba született, halló babák korai kommunikációja.

Siket családban jelelő baba Nemrég egy siket apuka mesélte nekem, hogy a halló kislánya egyik...

Online Otthoni Segédlet

Az Online Otthoni Segédlettel a kezedet  fogva végigvezetlek a babajelelés izgalmas útján!...

A korai nyelvi fejlesztésről

A korai nyelvi fejlesztésről Fürész-Mayernik Melindával beszélgettünk, a kisgyermekkori idegen...

Mi a Babajelnyelv és mire jó?

Mi a Babajelnyelv és mire jó? A babajelnyelv ‒ azaz a kisbaba ösztönös és tudatos gesztusaira...

Apa és a babajelek

 Apák és a babajelek Az apák az elmúlt évtizedekhez viszonyítva egyre jobban bevonódnak a...

Tévhiteloszlató!

A SIKET EMBER NEM SÜKET és NEM SÜKETNÉMA!   Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a siket...
.

Hasonló bejegyzések

Miért hidd el nekem, amit mondok?

Miért hidd el nekem, amit mondok?

  Miért hidd el nekem, amit mondok?   Közel 10 éves tapasztalattal rendelkezem a babajelelés terén. A saját gyermekeimmel babajeleltünk, valamint több száz család gyermeke kezdett el babajelelni a módszerem mentén Veszprém és Fejér megyében valamint...

Apa és a babajelek

Apa és a babajelek

 Apák és a babajelek Az apák az elmúlt évtizedekhez viszonyítva egyre jobban bevonódnak a gyermekük gondozásba.  Magyarországon többnyire az anyák vannak otthon a GYES alatt, igy az anyának több alkalma van  a nap folyamán az ösztönös válaszkészségével reagálni a...

Online Otthoni Segédlet

Online Otthoni Segédlet

Az Online Otthoni Segédlettel a kezedet  fogva végigvezetlek a babajelelés izgalmas útján! 2015-ben az Online Otthoni Segédletet azért hoztam létre, hogy a Babajelnyelv óráimra járó hallgatóim korlátlanul hozzáférhessenek a Babajelnyelv tanfolyamon elhangzott...

Hogy néz ki a csoportos tanfolyam?

 

A Csoportos Babajelnyelv Oktatás egy 5 hetes, heti 1 órás élő tanfolyam.  Itt közösen tanulhatod meg a babajelnyelv alapjait és módszertanát.

A tanfolyam órái minden héten ugyanabban az időpontban vannak, így könnyű beépíteni a napi- és hetirendbe.

Az órára magaddal hozhatod – sőt, hozd is magaddal! – babádat; nem kell bébiszittert keresned.

Tanulás közben sokat játszunk, éneklünk, mondókázunk és ez a gyerekeket is leköti.

A legtöbben a tanfolyam vége után is tartják a kapcsolatot egymással, akár élőben, akár a zárt, exkluzív Facebook csoportunkban, ahol bármikor megoszthatják egymással tapasztalataikat, történeteiket.

Hogy néz ki az online tanfolyam?

Az Online Babajelnyelv tanfolyam egy interaktív oktatás videochaten vagy Skype-on keresztül, heti egyszer 60 percben 5 héten át. 

A kezedet fogva lépésről-lépésre vezetlek, az alapoktól a haladó szintig oktatóvideókkal, jelvideókkal, videóklippekkel, nyomtatható tanulókártyákkal, segédletekkel,

A Skype órákat rugalmasan tartom, így akár délután, sőt este is tanulhattok. A párodat is bevonhatod, hogy együtt mihamarabb belevessétek magatokat a kisbabátokkal való hatékony jelelésbe.

N

A regisztráció menete:

  1. Az alábbi űrlapot töltsd ki és klikkelj a jelentkezem gombra.
  2. Jelentkezés után emailen tájékoztatlak a regisztrációd sikerességéről. A tanfolyam pontos indulása függ a létszám meglététől (8 Fő), így erről is időben tájékoztatlak.
  3. A tanfolyam indulásának első napján kell kifizetni a díjat.
  4. A hozzáférést az Online Otthoni Segédelthez az első óra után megkapod.
  5. Leletöltheted az ajándék Képes Babalapozgatót. A kiállított számlát az űrlapon megadott emailcímre küldöm.

Mi van az árban?

 

  • Öt  60 perces személyes, csoportos foglalkozás, ahova díjmentesen kísérő is jöhet,
  • 4 db ingyenesen letölthető Babajelnyelv képes babalapozgató melyek címei: „Baba játékai” „Állatok” „Járművek” Ételek”
  • otthon is használható online segédletet, melyet okostelefonon és tableten is elérhetsz (belépés a menüsorban lévő linken)
    • Találsz benne egy 406 szavas ABC szerint rendezett videójelszótárat,
    • 205 darab nyomtatható babajelrajzot,
    • babajelelős videóklipeket és
    • oktatóvideókat, ami segít a leggyakoribb jelek villámgyors visszaidézésében, valamint
  • egy belépőt exkluzív Facebook csoportunkba, ahol megbeszélhetitek tapasztalataitokat a többi babajelelő anyukával és Fizl Kata babajelnyelv oktatóval.

 19 000 Ft

.
N

A regisztráció menete:

  1. Az alábbi űrlapot töltsd ki és klikkelj a jelentkezem gombra
  2.  Jelentkezés után emailen tájékoztatlak a jelentkezésed sikeréről.
  3. A kapott  email tartalmazni fogja az utalási adatokat.
  4. A befizetésed megérkezése után leegyeztetjük az első óránk időpontját.
  5. Az első óránk után elküldöm neked az  Online Babajelnyelv tanfolyami felületéhez a  hozzáférési adatokat, azaz a felhasználónevet és jelszót.
    Leletöltheted az ajándék Képes Babalapozgatót.
  6. A kiállított számlát az űrlapon megadott emailcímre küldöm.

Mi van az árban?

 

  • 5 héten át heti egy alkalommal 60 percen át személyesen, rátok és a gyemeketek érdeklődésére fókuszálva bevezetlek titeket a babajelelés izgalmas világába.
  • 4 db ingyenesen letölthető Babajelnyelv Képes babalapozgató melyek címei: „Baba játékai” „Állatok” „Járművek” Ételek”
  • A tanfolyami felületen hozzáférhetesz a 406 szavas ABC szerint rendezett videójelszótárhoz, mely témaköörnként szűrhető. Pl: Ételek jelei, állatok jelei stb..
  • 205 darab nyomtatható tanulókártya
  • 56 babajelelős videóklipeket
  • egy belépőt exkluzív Facebook csoportba, ahol megbeszélhetitek tapasztalataitokat a többi babajelelő anyukával és Fizl Kata babajelnyelv oktatóval.

 

 

 23 000 Ft

.