Milyen egy babajelnyelv tanfolyam?

A babajelnyelv tanfolyam halló szülők és halló, még nem beszélő vagy már néhány szót vagy szótagot használó, ám ennél többet mondani vágyó kisbabáik számára létrehozott 5 hetes foglalkozás.

 

Babajelnyelv tanfolyam Veszprémben Fizl Kata babajelnyelv-oktatóval!

Babajelnyelv tanfolyam

 

A babajelnyelv tanfolyamokat hétköznap délelőttönként szoktam tartani, ahova többnyire anyukák jönnek el a kisbabáikkal, ám nagy örömömre egyre több apuka, nagyszülő és nagyobb testvér is részt vesz a foglalkozásokon.
A babajelnyelv óra 60 perces, mely 5 héten keresztül heti egy alkalommal, mindig ugyanazon a napon van megtartva.
Az állandó csoportos babajelnyelv tanfolyam helyszínei: Budapest, Veszprém, Balatonalmádi, Székesfehérvár, Tapolca, Keszthely ám ezeken kívül az ország több területén is tartok tanfolyamot.

 

 

Mi történik egy babajelnyelv tanfolyamon?

 

A tanfolyam öt hete során tanítom meg a szülőknek a babajeleket a tematikailag felépített órákon, témakörönként haladva, melyek a jól ismert gyermekdalokkal és mondókákkal könnyen elsajátíthatóak. Továbbá, hogy hogyan tudják a szülők a babájuk igényeit követve, a különféle helyzeteket kihasználva bevezetni úgy a babajeleket, hogy a kisbaba egészséges kognitív fejlődéséhez elengedhetetlen érzékszervi mozgásos kísérletező játékából ne legyen kizökkentve, ám mihamarabb magától és örömmel ráérezzen a kezeivel való közlés könnyedségére.
A vidám hangulatú óráimon a babák észrevehetően már a második foglalkozáson felfigyelnek a jelelő kezeinkre és többnyire már a pici kezeikkel a harmadik foglalkozáson bepillantást engednek a gondolataikba!
A babajelnyelv tanfolyam során közel 120-130 babajelet lehet elsajátítani.

 


Videó hossza: 1:52

 

Az első órán a kisbabáknál a kezdő jelekkel vezetjük be a babajelelést, melyet a második órán a játékok és az állatok jelei követik. A harmadik órán étkezés majd a negyedik órán az érzelem és biztonság témakörét beszéljük át.
Az ötödik alkalommal képzeletbeli sétára indulunk otthonról a játszótérig. Jó idő esetén az órát egy igazi közös babajelelős sétával zárjuk, melynek során a kisbabák újabb babajelekkel kápráztatnak el minket.

 

WP_20150715_07_10_47_Pro-001
Színes képekkel dekorált, hatalmas babajelnyelv mesedobozzal érkezem minden órára, melynek mélyéről mindig az aktuális témakörnek megfelelő játékok kerülnek elő a gyermekek nagy örömére. 

Betegség esetén kimaradt óra pótlására is van lehetőség a következő induló babajelnyelv csoportban. Ez is nagyon izgalmas szokott lenni, mert bele lehet csöppenni egy teljesen új babajelelős társaságba, ahol újabb babajelelős tapasztalatokat lehet szerezni más babajelelő családoktól.

 

 

A babajelnyelv program hatékonysága – az általam több év alatt kidolgozott és a babajelelő családok visszajelzése alapján hatékonyan és eredményesen működő – módszertanán múlik, melynek elsajátítását 5 hét alatt lépésről-lépésre megtanítom a tanfolyamon résztvevőknek.

Babajelnyelv tanfolyam BudapestenA babajelnyelv tanfolyamon a magyar jelnyelv jeleit alkalmazom, mellyel bepillantást nyújtok a magyar jelnyelv világába, valamint a jelnyelvet használó siket emberek világába érdekes történetekkel és gondolatokkal.

 

Végig fogom a kezed a babajelelő utazásod során!

 

Fontos számomra, hogy a babajelnyelv tanfolyamon résztvevő babák és mamák babajelelő fejlődését intenzíven kövessem, az impulzusaikra figyeljek és adott esetben azonnal reagáljak, így az óráim létszámát korcsoportoktól függően maximalizáltam hat- nyolc főre.
Állandó figyelemmel, személyes tanácsokkal, javaslatokkal követem és segítem az órákon résztvevő családok babajelelő fejlődését, hogy mihamarabb eredményesen elsajátítsák a babajelelés alapjait.

Pápa

Facebook zárt csoport a tanfolyamon végzett családoknak

 

A babajelnyelv tanfolyamra jelentkezőknek lehetőségük van bekerülni a facebookon általam létrehozott babajelnyelv zárt csoportba, ahol aktív és egymást támogató csoportszellem uralkodik. A babajelelő mamáim megosztják gondolataikat, élményeiket, történeteiket, mely inspiráló hatással van a többi mamára. Felmerülő kérdésekre megfelelő szakmai választ kapnak, mely segítség a többi csoporttag számára is.
Az első megtartott óra után küldök meghívót a csoportba, ahova azonnal lehet csatlakozni.

 

Otthoni segédlet ( alap) és (extra)

 

Az országban teljesen egyedülálló online otthoni segédletet biztosítok minden tanfolyamon résztvevő hallgatónak. Az alap csomag 467 szavas videójelszótárt és kinyomtatható babajelrajzokat tartalmaz, amit 180 napig lehet használni. Az extra csomag megvásárlása esetén oktatóvideók, 58 dalolós-mondókás-jelelős videoklip segíti az otthoni babajelelést, valamint 20 héten keresztül heti egy babajelnyelv utókövető levelet küldök, mely segíti a babajelelő fejlődést.
Az első megtartott óra után küldöm a megadott emailcímre az otthoni segédlethez a hozzáférési adatokat. Az otthoni segédlet asztali gépen, tableten és mobilon is nézhető.

 

Meghallgatod vagy megvárod, amíg megtanul beszélni?
Tanulj velem babajelelést, és végig fogom  a kezed a babajelelő utad során az online,
otthoni segédlettel!

Klikkelj a számodra megfelelő tanulási lehetőségre!
Online babajelnyelv tanfolyam skype-on.
Csoportos babajelnyelv tanfolyam.
Babajelnyelv magánórák.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal sütiket használ. Az uniós törvények értelmében, kérem engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Több információ

Az uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik veszélytelen fájlok, melyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításában. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás